Határtalanul 2017

2016-ban is sikeresen pályáztunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című pályázatra.
A gyergyóremetei Fráter György Általános Iskolával 13 éve ápoljuk a testvériskolai kapcsolatot. Korábban honismereti táborokat szerveztünk évenkénti váltásban, Erdélyben, ill. Magyarországon, 15-20 hazai, ill. gyergyóremetei gyermek részvételével. Az utóbbi pár évben a fenti, „Határtalanul” pályázat segítségével már több, mint 40 tanulónk juthat el Erdélybe. Így teljesülhet célunk, miszerint minél több biatorbágyi gyermek ismerje meg Erdély történelmi és kulturális nevezetességeit, természeti szépségeit, személyes tapasztalatokat szerezzenek a határon túli magyarság életéről, szokásairól, mindennapjairól. A pályázat minden tanévben a hetedik évfolyamosokat érinti.

Az idei utazásunkra 2017. június 8. és 11. között került sor.
Utunk során csodálatos helyeken, helyszíneken jártunk, rengeteg izgalmas élményben volt részünk:
Nagyváradon a szépséges Püspöki Székesegyház, a Király-hágó gyönyörű panorámája, Kolozsváron a Szent Mihály templom, előtte a monumentális Mátyás szoborral, Mátyás király szülőháza és a Farkas utcai református templom, a szárhegyi Lázár kastély, a Gyilkos-tó és mesés környéke, a Békás – szoros lenyűgöző sziklafalai a Magyarok hídjával, a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Mihály Múzeum, a ditrói Jézus Szent Szíve római katolikus templom, a parajdi sóbánya és az Áprily Lajos emlékház, a szovátai Medve-tó a sóhegyekkel, a korondi fazekasság, Tamási Áron sírja Farkaslakán, Szejkén az Orbán Balázs sírjához vezető székelykapuk hosszú sora, Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium, és a közelében lévő katolikus templom, Márton Áron püspök és Orbán Balázs szobra és az Emlékezés Parkja, Zetelakán a víztározó és környéke, a Tordai hasadék meseszép természetvédelmi területe, a Körösfői kazettás templom, Vasvári Pál kopjafája és emellett még hosszan sorolhatnánk azt a sok egyéb érdekességet és szépséget, amit „csak” a buszban ülve csodálhattunk meg menet közben: a sebes patakok, az érdekesen rakott szénaboglyák, egylovas szekerek, a rengeteg gólyafészek, Bánffyhunyad mosolyra fakasztó „palotái”…

A kirándulásokon, ott tartózkodásunk során csatlakoztak hozzánk Laczkó Szentmiklósi Endre és Balázs– Kercsó Attila gyergyóremetei tanár urak. Ők nem csak lexikális tudásukkal, hanem izgalmas legendákkal, érdekes helyi történetekkel színesítették utunkat.
Mindemellett Gyergyóremete életével, lakóival és testvériskolánk tanulóival, hétköznapjaival is megismerkedhettünk. A remeteiek nagy-nagy vendégszeretettel fogadtak bennünket. Nagyon szép szálláshelyekkel, mennyei helyi étkekkel vártak bennünket. Diákjaink örültek a viszontlátásnak, hisz két héttel korábban Biatorbágyon már megismerkedhettek a vidám remetei gyerekekkel.
Közös programokat szerveztünk tanulóink részére: ismerkedési est közös énekléssel, tánccal, focimeccs (ezen a téren még erősítenünk kell), közös játékos vetélkedő az Erdélyben látottakból, hallottakból.
Kisebb séták során megismerhettük a remetei nevezetességeket. A szép nagy iskola és a hozzá tartozó sportcsarnok mindnyájunkat lenyűgözött.
Együttlétünk legszomorúbb pillanata a könnyes búcsúzkodás volt.
Felejthetetlen élményekkel, csodás emlékekkel tértünk haza, a visszatérés reményében.

Menü