Boldog iskola

Az iskola pedagógusai átfogó módszertani képzéseken vettek részt, melynek eredményeként intézményünkben is bevezetésre került a Boldogságóra program.
Ez feltétele volt a „Boldog Iskola” pályázaton való részvételnek és sikeres teljesítés esetén a cím elnyerésének.
Természetesen minden innovációra nyitottak vagyunk így sikeresen elnyertük a ”Boldog Iskola” címet.

A Boldogságóra program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt!
A program a tanév minden hónapjában olyan témát jár körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.
A boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem hogy vezérfonalat adjon az, iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint hogy lehetőséget adjon a testi-lelki egészség megtartásához szükséges tényezők tanulmányozására és tudatosítására.

Képek

Menü