Kedves diákok, szülők, kollégák!
Most múlik pontosan…
Most múlik pontosan az a tanév, amelyre mindannyian mindig emlékezni fogunk. Amikor hol jártunk iskolába, hol nem; amikor ülve is lehetett felelni, mert ha felálltatok, akkor a laptop kamerájában csak a hasatok látszott; és amikor mindenkinek a maszk volt az egyik leghűségesebb barátja.
Most múlik pontosan az a tanév, amikor megtanultuk hiányolni a máskor teljesen természetes, magától értetődő dolgokat. Például azt, hogy hátba veregethetjük egymást a tornaórán egy-egy szépen sikerül gól után, vagy éppen azt, hogy a matekdolgozat közben segélykérően átsandíthatunk a padtársunk füzetébe…már ha akad egyáltalán köztetek akár egy is, aki valaha ezt tette…
Úgy gondolom, hogy ez a tanév az értékekről szólt. Sokkal inkább, mint a többi, még akkor is, ha itt az iskolában, a nem járványos, békeidőkben is arra törekszünk, hogy a további életetekben jól használható, nem fakuló értékeket adjunk át nektek. Legyen szó ismeretekről éppen úgy, mint erkölcsi értékekről. És higgyétek, higgyék el, a pedagógusnak nincs nagyobb öröme annál, mint ha azt látja, hogy az átadás-átvétel sikerült!
Minap az egyik éppen most ballagó tanulónk megsérült, kiugrott a térde. Hívtuk a mentőket, akiket a pórult járt gyermek két osztálytársa várt a kapuban. A többiek ez idő alatt tartották a lelket a fájdalommal küszködő társukban, majd elunva a hosszú várakozást, egy kézikocsira pakolták a sérültet és kitolták a kapuig. Innen a szülők autóval igyekeztek mielőbb eljutni a beteggel az orvoshoz.
A bajban pillanatok alatt kiderült, mekkora érték az igazi közösség! Az a közösség, amelynek minden tagja számíthat a másikra; ahol a megoldás keresése mindenki ügye; és ahol mindenki érezheti, hogy ide nem csak érdemes, de megtiszteltetés is tartozni. A közösségteremtés, az egymásért való felelősségvállalás olyan érték, amit minden nap igyekszünk átadni diákjainknak – és jó érzés látni azt, hogy néha sikerül is.
Kedves diákok, kedves kollégák!
Aligha vitathatja bárki, hogy most múlik pontosan életünk egyik legpocsékabb tanéve. De múlik végre a járvány is, lassan a fiókok mélyére süllyednek a maszkok, újra szabaddá válik az ölelés és a hosszú, esős és hideg tavasz után ránk ragyog végre a perzselő nyár. Legyen most ennyi elég, örüljünk ennek, hiszen az elmúlt, lélekromboló esztendő megtanított minket arra, hogy a legkisebb jóban és talán egymásban is meglássuk az értéket.
Most búcsút intünk egymásnak. A ballagóknak sikert és szerencsét kívánok, és persze kívánjuk mindannyiunknak a legfontosabbat – jó egészséget!